2011. október 23., vasárnap

Sült túrótorta szilvával


Erre az évre előirányoztam magamnak néhány cukrász tanfolyamon való részvételt is. Így jutottam el a gödöllői Solier cukrászdába, ahol havonta tartanak a saját receptjeikből 2-3 órás mini kurzust az érdeklődőknek. Ez a recept is onnan van (Szilvás-túrós pite), de én egy kicsit módosítottam a túrókrémen, tévedésből - de a családom szerint, javára vált a változtatás. Tetszik, hogy ropogós az alja, a szilva alá a nedvesség felvételére nem a szokásos morzsa került, hanem egy igen vékony piskóta lap, és persze a sok - sok túró :-)

Érdemes 1-2 nappal előtte elkészíteni a linzertésztát és a piskótát, így az adott napon már jóval rövidebb időt vesz igénybe az összeállítás és sütés. A lenti leírás, már a módosított verzió.


Linzer tészta:

15 dkg liszt
10 dkg vaj
5 dkg porcukor
1 tojássárgája
1/2 cs vaníliás cukor
citromhéj
csipet só

1. A szoba hőmérsékletű vajat elmorzsoljuk a liszttel, majd gyorsan összedolgozzuk a többi hozzávalóval - nem szabad sokáig gyúrni mert szétesik a tészta. Folpackba csavarva 3-4 órára hűtőbe tesszük.

2. 4-5 mm vékonyra nyújtjuk, és sütőlemezen 170 °C-on 10 perc alatt halványsárga színűre sütjük.


Piskóta:

6 dkg liszt
5 dkg cukor
2 db tojás

1. A tojássárgáját habosra kavarjuk kb. a cukor harmadával, majd a maradék cukorral a tojásfehérjét kemény habbá verjük.

2. Lazán összekeverjük a két tojásos részt a liszttel, majd szilikonos papírral lefedett kerek lemezre (tortasütő forma alja) simítjuk a masszát. 170 °C-ra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt kisütjük.

Túrótöltelék:

60 dkg túró
20 dkg cukor
5 tojás fehérje
4 tojás sárgája
1 dl tejszín
10 dkg búzadara
1 cs vaníliás cukor
citromhéj

1. A túrót összekeverjük a tejszínnel, tojássárgájával, búzadarával és a cukor felével.

2. Lazán belekeverjük a maradék cukorral kemény habbá vert tojásfehérj


Összeállítás:

50 dkg magozott szilva
kb. 15-20 dkg szilvalekvár

1. A linzertésztát ráhelyezzük egy tálcára. Megkenjük a szilvalekvárral.

2. Köré helyezzük a kapcsos tortaformát.

3. A lekváros rétegre helyezzük a piskótát.

4. A piskótát kirakjuk az elfelezett szilvákkal, a héjjukkal lefelé.

5. Óvatosan rásimítjuk a túrókrémet - ne boruljanak fel a szilvák.

6. 150 °C-ra előmelegített sütőben 40 perc alatt kisütjük.

7. Kihűlés után (1-2 óra) szeleteljük.


Tipp:

Használhattok fagyasztott szilvát is, vagy barackot (sárgabarack lekvárral).

2011. október 15., szombat

Mézes zserbó


Egyik kedvencem. Én ezt egy ideig törökmézes lepény néven ismertem csak, mert anyukám mindig porcukorral a tetején készíti.

Hozzávalók:

Tésztához:

15 dkg cukor (nádcukor ha lehet)
2 ek méz
2 ek tej
1 tojás
1 kk szódabikarbóna
45 dkg liszt

Krémhez:

20 dkg vaj
15 dkg porcukor
1 dl búzadara
1/2 l tej
1 vaníliarúd

5-10 dkg sárgabarack lekvár

1. Gőz fölött kb. 15 percig, habzásig melegítjük a cukrot, mézet, tejet, tojást és kk szódabikarbónát egy tálban összekeverve.

2. Miután levettük a gőzről,hozzákeverjük és alaposan belegyúrjuk a lisztet még azon melegében.

3. A tésztát 4 egyenlő részre osztjuk, és A/4-es lap nagyságúra szilikonlapon vagy szilikonos sütőpapíron kinyújtjuk.

4. A sütőpapírral együtt sütőlemezre helyezzük, jól megszurkáljuk villával (akkor nem púposodik fel) és pár perc alatt - 180 °C-os sütőben - zsemleszínűre sütjük.

5. Kihűlésig sima munkalapon hagyjuk (melegen a méz miatt könnyen hajlik a tészta, utána kőkemény lesz).

6. A krémhez a tejet feltesszük főzni a búzadarával és vaníliarúddal. Kavargassuk, le ne égjen az alja. Amikor felforrt, levesszük a tűzről, és hagyjuk kihűlni.

7. A puha vajat a porcukorral habosra keverjük (gépi habverővel könnyebb), majd kanalanként belekeverjük a grízt is és ezzel is jól kidolgozzuk.

8. Az egyik lapot megkenjük a krém felével. Rátesszük a következő lapot, amit megkenünk vékonyan lekvárral. Erre tesszük a következő lapot , amit megkenünk a krém másik felével, végül a legszebb lap kerüljön a tetejére. Egy kicsit megnyomkodjuk, hogy szépen simuljanak egymásra a rétegek.

9. Porcukrozzuk, vagy olvasztott csokoládéval leöntjük a tetejét .Betesszük a hűtőbe, legalább egy napra (2 nap alatt jobban összeérik) Ezalatt megpuhul a tészta.

10. Széleket levágjuk, és szeleteljük.

Tipp:
- Aki nem szereti a grízt, az készítheti 4 dl tejből főtt pudinggal is a krémet.
- A tésztát ha nehéz nyújtani (mert kihűlt), a meleg sütőlemezre helyezheted pár percre, és könnyebb lesz nyújtani.

2011. október 13., csütörtök

Szőlőmagolajos krumplis pogácsa


Ez egy kísérlet eredménye. Kénytelen vagyok egy - egy családtag miatt tejtermék mentesen és lehetőleg inkább telítetlen zsírsavban gazdag zsiradékokat használni. Nehéz összehozni, hogy élvezhető is legyen a végeredmény. Ez jó lett ... megtartom a receptet.

Hozzávalók:

50 dkg liszt
20 dkg laktózmentes margarin ( vagy vaj)
1 dl szőlőmagolaj
30 dkg főtt áttört burgonya
2 tojás sárgája
1 egész tojás (kenéshez)
3 dkg élesztő
2,5 tk só
1 kk cukor
1 dl langyos víz

1. A margarint elmorzsoljuk a liszttel. Langyos cukros vízben felfuttatjuk az élesztőt, és a kihűlt krumplival, tojás sárgájával, olajjal és sóval összegyúrjuk. Elég lágy, kissé szétfolyó tésztát kapunk.

2. Egy lisztezett tálban, konyharuhával letakarva egy éjszakára, de legalább 5 órára hűtőbe tesszük kelni.

3. Lisztezett deszkán kinyújtjuk és hajtogatjuk. (jobbról, balról átlapolva, alulról - felülről átlapolva).

4. Ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, kiszaggatjuk közepes pogácsa szaggatóval, megkenjük a tetejét a felvert egész tojással, és forró sütőben (180 °C) szép pirosra sütjük.

2011. október 11., kedd

Erős Pista házilag


Az idei chili paprika és a hatvani erős természetes kereszteződéséből megszületett 12-15 cm-es paprikák kicsit marják a torkot. Ehhez még egy kevés cseresznyepaprika és kész is a házi erős pista :-)




Hozzávalók:


- 1 kg erős piros paprika
- 20 dkg só

1. A megmosott erős paprikákat megtisztítjuk a szárától, és húsdarálón (legapróbb lyukún) ledaráljuk.
2. Belekeverjük a sót, és üvegekbe töltjük.

Tipp:
A fém tető alá mindenképpen tegyetek befőzési fóliát, mert szétmarja a fém tetőt a paprikakrém.

2011. október 1., szombat

Ketchup házilag


Talán még nem késő, hogy a kert utolsó paradicsomjaiból ketchup készüljön. Bár nem muszáj friss paradicsomot használni, lehet korábban elrakott paradicsomlé, vagy sűrített paradicsom is. A fűszerezés kikísérletezéséhez elővettem egy flakon Heinz ketchup-ot, kitöltöttem egy tálkába és ment az ízlelés és hasonlítás. Hmmm - egy kicsit még ebből, egy kicsit még abból, és most már a férjecske az én verziómat jobban preferálja mint a Heinzet...hehe

Hozzávalók:

- 4 kg paradicsom
- 5 dkg pucolt vöröshagyma
- 6 g fokhagyma
- 20 dkg nádcukor
- 5 dkg méz
- 1 dl fehérborecet
- 1 dl Worcestershire szósz
- 5 púpos tk só
- 1/2 ek lestyán
- 1 ek mustármag
- 1/2 ek bors
- 1/2 ek fahéj
- 1/2 ek gyömbér

1. Forró vízbe pár percre bedobjuk a paradicsomokat, így könnyű meghámozni.

2. A meghámozott paradicsomokat egy nagy lábasba tesszük főzni a felkockázott hagymával és fokhagymával.

3. Amikor szétfőtt a paradicsom, botmixerrel turmixolunk rajta és szitán átszűrjük.

4. Visszatesszük a tűzre a fűszerekkel 1-2 órára alacsony hőfokon, gyakran keverve, nehogy leégjen.

5. Újra átszűrjük, hozzáadjuk a cukrot, borecetet és worcestershire szószt, és addig sűrítjük a tűz felett (alacsony hőfokon), amíg ketchup sűrűségű nem lesz. Én 4 liter léből, 1,5 literre sűrítettem.

6. Tiszta üvegekbe töltjük, befőzési fóliát és tetőt teszünk az üvegekre, majd dunsztoljuk.

Dunsztolás (tartósítószer nélkül így rakjuk el a befőzött zöldség, gyümölcsöt): ruhába tekerjük a forró üvegeket, majd egy kosárba (vagy ládába, dobozba) egymás mellé szorosan tesszük a becsavart üvegeket és még jól betakargatjuk takaróval, párnával stb.). A cél, hogy minél lassabban hűljön le a befőzött termék. 1-2 napig hűl, utána lehet spájzolni.

2011. szeptember 30., péntek

Pálcikás süti (cake pop)


Tegnap Mihály napi vásár volt az óviban, ahova persze anyukák sütögethettek sütiket is. Szerencsére elég aktív a szülői gárda, így idén is 4-5 asztalnyi házi süti készült, no meg több száz lángos, a konyhán. Az alapítványi vezető aktív közreműködésével nagyüzemben nyomták a lángos sütést - le a kalappal előttük. Én chocolate chip cookies-t és házi besztercei szilva lekvárral töltött mézes puszedlit készítettem, de nem feledkezhetem meg a csokiba mártott pálcikás sütiről sem. Férjem hozott nekem egy Foodgifts magazint, a címlapján pálcikás sütivel. Gondoltam a gyerekek kedvence lehet, kinézetre nyalóka, de belül inkább a kókuszgolyó masszája rejlik. Ezért a vásári neve lőn : CSALÓKA.

Hozzávalók:

50 dkg darált háztartási keksz
20 dkg puha vaj
20 dkg porcukor
5 dkg kakaópor
kb. 2 dl tej
Nyalóka pálcikák vagy keményebb elfelezett szívószál

Bevonáshoz :

20 dkg csokoládé
dió, kókusz chips, mandulaszelet, cukor, csokidara stb.

Fóliával bevont hungarocell tábla

1. A vajat a porcukorral habosra keverjük.
2. Egy mély tálban összegyúrjuk a többi hozzávalóval, majd kb. 30 percet állni hagyjuk. (A keksz felveszi a nedvességet).
3. Egy sütőpapírra kis golyókat formázunk, és betesszük a hűtőbe dermedni (kb. 30 perc).
4. Vízfürdő felett egy tálban megolvasztjuk a csokoládét.
5. A pálcikák végét belemártjuk a csokiba és a golyókba szurkáljuk, hogy jobban a pálcikán maradjon a golyó.
6. További 10 percre visszatesszük a hűtőbe.
7. A folyékony csokiba mártva bevonjuk a pálcikán levő golyókat és megszórjuk a díszítő elemekkel.
8. A hungarocellbe szurkálva vagy poharakba állítva hűtőbe tesszük dermedni.

2011. szeptember 12., hétfő

Amerikai csokis keksz (chocolate chip cookies)


David Lebovitz sós vajjal készült recepjét készítettem el. Nagyon - nagyon jó, hogy nem csipetnyi a só ami belekerült. A recept egyszerű, az alapanyag nem olcsó, de megéri... Én pörkölt dió helyett darált mandulát használtam, illetve nem volt nagyobb kristályú só itthon, így csak sima tengeri sót raktam bele. Persze az étcsokim is elfogyott, így fele ét- fele tejcsoki került bele.
A süti 4-5 napig tárolható dobozban, a tésztáját pedig le is fagyaszthatod.

Hozzávalók (20 - 25 db):

11,5 dkg vaj (szoba hőmérsékletű)
11 dkg nádcukor
10 dkg kristálycukor
1 nagy tojás (szoba hőmérsékletű)
1/2 vaníliarúd
18 dkg liszt
10 dkg darált mandula
1/2 tk sütőpor
1 tk tengeri só
20 dkg 54 %-os étcsokoládé vagy tejcsokoládé

1. Egy mélyebb tálban a vajat a cukorral és a tojással összekeverjük.

2. Egy másik tálban az átszitált lisztet elkeverjük a sütőporral, sóval.

3. A lisztes keveréket összedolgozzuk a vajas keverékkel, hozzáadjuk a vaníliarúd kikapart belsejét, a darált mandulát és az összetördelt csokoládét. T

4. Letakarva tegyük be a hűtőbe pár órára, legjobb egy egész éjszakára.

5. A sütőt előmelegítjük 180 °C -ra.

6. A tésztából egy vízbe mártott fagyis kanállal (vagy kézzel) gombócokat formálunk, és sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük.

7. Kb. 8 percig sütjük (világos még a színe a tésztának ekkor), kivesszük a sütőből, és spatulával a tetejüket lelapítjuk.

8. 2-3 percre visszatesszük, amíg enyhén piros nem lesz a süti.

9. A sütőlapon hagyjuk kihűlni.

2011. szeptember 9., péntek

Ropogós kakaós csiga


A szomszéd lánytól kaptam ezt a receptet. Egy kicsit pontosítottam, és lefeleztem az eredeti adagot, mert gyakorlatilag az egész utcában ezt osztogattam a gyerekeknek ha sütöttem. A fél adagból 40 db csiga lett. Pici lányaim kedvence.

Hozzávalók:

50 dkg liszt
12,5 dkg vaj
1 tojás
1 púpos ek cukor
1 csipet só
5 dkg élesztő
2,5 dl tej

Töltelékhez:

6 dkg vaj vagy olaj
4 ek kakaópor
10 dkg cukor

1. A vajat mikróban 1 perc alatt felolvasztjuk.

2. 2,5 dl langyos tejbe 1 tk cukrot teszünk, és belemorzsoljuk az élesztőt.

3. A vajat elkeverjük a tojás sárgájával, cukorral.

4. A lisztet egy mély tálba tesszük, és hozzáadjuk a vajas keveréket, a felfuttatott élesztőt, valamint a csipet sót.

5. A tésztát kézzel jól összegyúrjuk, dagasztjuk (kb. 10 perc). Majd kb. fél óra alatt a tállal letakarva, meleg helyen duplájára dagasztjuk.

6. Lisztezett deszkán vékonyra kinyújtjuk a tésztát.

7. 6 dkg vajat vagy olajat mikróban felolvasztunk, elkeverjük a kakaóporral.

8. A kakaós vajat rákenjük a tésztára és egyenletesen megszórjuk cukorral. (Én nádcukrot használtam).

9. Feltekerjük a tésztát (a másik széle alul legyen)és kb. 1,5 cm széles szeletekre vágjuk. Sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük - egymástól kb. 5 cm-re, hogy nőni tudjon - és megkenjük a tetejüket a megmaradt felvert tojásfehérjével.

10. 180 C-ra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt pirosra sütjük.




Tipp:
- A dagasztást kenyérsütőgépben is végezheted.
- Ősszel és télen érdemes a sütő előmelegítésével kezdeni, ez a kelt tésztának kedvező hőmérsékletet teremt a konyhában.

2011. augusztus 18., csütörtök

Túrós pogácsa


Kevesebb macera van vele mint a sajtos-tejfölös pogácsával. Nem kell annyit pihentetni, hajtogatni... Kezdő pogácsa sütőknek is ajánlom kipróbálni, nem lehet elrontani, garantált a siker ha vendéget vársz.

Hozzávalók:

30 dkg liszt
30 dkg túró
30 dkg vaj vagy zsír
1 tojás a tetejére
2 tk só

1. A túrót, lisztet és vajat, valamint a sót gyorsan összegyúrjuk.

2. Lisztezett deszkán kinyújtjuk és hajtogatjuk. (jobbról, balról, lentről, fentről)

3. Hűtőben pihentetjük 1 órát.

4. Ujjnyi vastagra lisztezett deszkán kinyújtjuk,a tetejét becsíkozzuk.

5. A legkisebb pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, egymás mellé toljuk a pogikat és így kenjük meg a felvert tojással a tetejét.

6. 200 C -ra előmelegített sütőben pirosra sütjük.

Tipp: Reszelhetsz sajtot is a tetejére.

2011. augusztus 16., kedd

Hókifli


Rendkívül omlós, nem olyan vacak mint amit boltokban kapni. Sokáig eláll, 1 héttel a buli előtt is megcsinálhatod. Érdemes több adagot készíteni, mert folyamatosan fogy a tálcáról :-)
Gyorsan elkészül a tésztája, de egy kicsit figyelni kell a kinyújtáskor, mert elég hamar leragad. A szakácskönyvek mindig késsel összedolgozást írnak (azért, hogy ne olvadjon meg a vaj a kezünk melegétől), én célszerűbbnek találtam a nokedli szaggató lapátot. Kezdőknek szilikonlapon ajánlom kinyújtani...







Hozzávalók:

30 dkg liszt
20 dkg vaj
1 tojás sárgája
1 csipet só
1 ek cukor
2 ek tejföl vagy tejszín
1 vaníliarúd kikapart belseje (ha nincs otthon elhagyható)

Vaníliás cukor és porcukor a szórásra

1. Egy nagy tálban a hozzávalókat összedolgozzuk.
2. 1/2 órát hűtőben pihentetjük.

3. Késfok vastagságra lisztezett deszkán kinyújtjuk, felkockázzuk, és lekvárt vagy dió tölteléket teszünk az egyik sarkába. Felgöngyölítjük kiflinek.

4. 220 C-ra előmelegített sütőben sütjük.

5. Forrón a vaníliás porcukorban meghempergetjük.


2011. augusztus 15., hétfő

Spongyabob torta


Barátnőm kisfiának születésnapjára készült ez a torta.

Vaníliás-citromos piskóta, belga csokoládés vajkrémmel.

Azt mondták finom volt :-)



2011. augusztus 11., csütörtök

Tengerparti torta


Nati 6. születésnapja a horvátországi nyaralásunk időtartamára esett. Kívánságtortája egy tengerparti torta volt. Nem hagyhattam cserben:-) És hogy másnak is kedvet csináljak ahhoz, hogy nyaralás közben - különösebb felszerelés nélkül is lehet tortát összedobni - így leírom, miként készült.

A kék ételfesték a fondant-ba és a darált keksz, otthonról hozott anyag volt (előre tudtam milyen tortát szeretne a kis hölgy), de a többit a helyi szupermarketben szereztem be. Volt egy mini konyha a kis házunkban, sütő nem volt benne. Nyilván sodrófám sem, ezért lett a tenger kézzel lapított.



Amit be kellett hozzá szereznem:
- Piskóta, vagy tortalapok
- 30 dkg vaj
- 20 dkg tejcsoki
- 2 cs csoki pudingpor
- tej
- marcipán (a Dr. Oetker féle Lübecki-t kaptam)
- porcukor
- zselatinfix por
- folpack

Krém:
1. A pudingport 4 dl tejjel és 3 ek cukorral egy lábasban sűrűre főztem. Időnként megkavargattam, hogy ne álljon össze kemény masszává. Ha már egy kicsit hűlt, de még meleg volt, belekevertem az összetördelt tejcsokit. Addig kell keverni, amíg el nem olvad a csoki és teljesen sima a krém. Hagyom kihűlni.

2. A puha vajat egy kis kézi habverővel (ezt is ott vettem) egy nagyobb tálban habosra kevertem (ha étcsokit használnál a pudinghoz, rakhatsz bele max. 10 dkg porcukrot). Kanalanként belekevertem a pudingot. Szép sima krémet kaptam.

3. A vajkrémmel betöltöttem a torta lapokat, a tetejét és oldalát is behúztam. Betettem a hűtőbe pár órára.

Fondant:

Ez csak sebtében készült cukor massza volt, ami ahhoz jó volt, hogy gyorsan készítsek valamilyen masszát, de rendkívül gyorsan száradt. Fejből nem emlékeztem a fondant receptemre, ezért csak összekevertem valamit. Amit otthon használok, azt egy későbbi posztban leírom.

1. Cukorból (kb. fél bögre) és vízből (kevesebb mint fél bögre) főztem egy sűrűbb cukorszirupot.
2. Amikor kihűlt a szirup hozzákevertem a zselatinfixet, ételfestéket és annyi porcukrot, hogy gyúrható massza legyen. Felhasználásig folpackba tekertem.

A lübecki marcipánhoz még porcukrot gyúrtam, és már mehetett is a dekorálás.

- Kekszmorzsa homok, fondant tenger (csak a kezemmel kilapítottam), és marcipán csigák, kagylók valamint tengeri csillag.

Dekorálással együtt max. 3 órát töltöttem a tortával.








Barbie torta I.


Maja 4. szülinapi kívánság tortája.
Töltelék: túrós vajkrém, bevonat: fondant.

Portói grillezett rákfarok


Gyakorlatilag az egyetlen tengeri kütyü amit megeszek az a rák. Eddig csak azért nem kísérleteztem, mert férjem igen kritikus a Magyarországon kapható tengeri állatokkal szemben. Fagyasztott rákról pedig hallani sem akart. De minap a lányokkal a veresi CBA-ban megláttam, hogy van friss királyrák farok. A biztonság kedvéért rákérdeztem a pultosnál a frissességét firtatva - aki megnyugtatott, hogy most érkezett :-) Gyorsan vettem, és még aznap elkészítettem. Jelentem a teszten átment - férjem jóváhagyta a recept publikálását :-)


Hozzávalók 4 személyre:

- 50 dkg rákfarok
- 3 ek olívaolaj
- durvára aprított színes bors
- 3 ek portói bor
- 3-4 gerezd fokhagyma
- só

1. Egy kis lábasban felhevítjük az olajat, beledobjuk a durvára vágitt fokhagymát és a színes borsot. 30 másodpercig pirítjuk, hogy az olaj elég aromás legyen, majd egy tálba öntjük.

2. Az olajhoz keverjük a bort, és a sót.

3. A rákfarkokat megmossuk, és az olajos pácban jól megforgatjuk. 30 percet letakarva hagyjuk érlelődni a pácban.

4. A grillen mindkét oldalukat 2-3 percig sütjük. Közben a megmaradt páclével kenegessük. Citrommal vagy zöld citrommal meglocsoljuk és zöldsalátával azonnal tálaljuk.

2011. július 2., szombat

Fütyülős málnalekvár


Málnát és szedret eddig csak fehér rummal főztem lekvárrá. Pár hete megláttam a Fütyülős mézes-málna üvegcsét az egyik bolt polcán - jaj de szép lesz az üvegben majd egy kis szörpöcske - és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy pálinkásan is kipróbáljam a lekváromat. A málnát én mosatlanul szoktam lekvárrá főzni, úgy aromásabb marad. Ám, ha porosnak találod a szemeket, akkor egy szitában gyorsan öblítsd le. Kiváló lekvár mini linzerbe és islerbe, de ha még karácsonykor is marad a polcodon, kicsit kicsinosítva hálás ajándék lehet belőle.


Hozzávalók:

1 kg friss málna
60 dkg nádcukor
1 vaníliarúd
0,5-1 dl Fütyülős mézes-málna pálinka
1 citrom

1. A málnát a hibás szemektől átválogatva a nádcukorral egy magas fazékba teszem, a citrom levét ráöntöm és 1-2 percet forralom, majd lehúzom a tűzről.

2. A málnára rádobom és elkeverem a hosszában kettévágott vaníliarudat, a fazékra fedőt teszek, és egy éjszakát állni hagyom a fazékban.

3. A kiszemelt üvegeket és fedőt jól kimosom, megszárítom.

4. Újra forralom a lekvárt, kiszedem a vaníliarudat és botmixerrel pépesítem a málnát. Átszűröm egy szitán, hogy minél kevesebb mag maradjon benne, majd visszahúzom a tűzre.

5. Újabb forralás után hozzáöntöm a pálinkát, és további 10 percig közepes tűznél sűrítem.

6. Óvatosan üvegekbe töltöm, befőzési fóliával lefedem a száját az üvegeknek, tetővel lezárom az üvegeket, és konyharuhába tekerve még forrón gyorsan párnák vagy takarók közé rakom, kihűlésig (1-2 nap).


Tipp:
- A pálinkát lehet a főzés legvégén is a lekvárba önteni.
- Az üvegeket mosogatógépben nyugodtan moshatod.

2011. április 10., vasárnap

Miből lesz a piskóta ? - Tojás teszt

Balról jobbra: Bio tojás, Házi tojás, Alternatív tojás, Ketreces tojás


Azt mondják az öregek, hogy csak a házi tojással készült piskótának lesz igazán szép színe. Hiába kapunk a boltban vagy piacon gyönyörű tojásokat, annak nem lesz szép sárga színe, csak ha zöld növényen és kukoricán éldegél a pipi.

Az egyik dolog amiről tudnotok kell, hogy a mezőgazdasági boltokban kapható tojássárgító kiegészítő takarmány. Ilyen például az Ovocolor Forte - mely "Intenzív hatású tojássárgája színező, melynek segítségével a fogyasztók számára kedvező szín érhető el. A termék döntően természetes komponenseket tartalmaz..." Nyilván nem az egész természetes színezék.

Itt azért meg kell említenem csak érdekességként, hogy a szüleim egy időben pritamin paprikát (paradicsom paprikát) termeltek. Egy csapadékosabb nyáron csak negyedelve tudták a konzervgyárnak leadni. A selejtet amit kivágtak, a csirkék kapták, amitől pirosra változott a tojás sárgája.

Szóval utána mentem a szóbeszédnek - kicsit tudományosabb módszerekkel, kideríteni helyesek voltak-e öreganyám megfigyelései tojás dolgában.

A tojásokat egy ideje EU-s szabályozásnak megfelelően jelölésekkel kell ellátni. Számunkra az első karakter a legfontosabb, az mutatja hogyan tartották a csirkéket.

0 - biogazdálkodás,
1 - szabad tartás ,
2 - alternatív tartás,
3 - ketreces.

1-es megjelölésű tojást sajnos nem találtam sehol, ehelyett szereztem megbízható forrásból, faluról, házi tojást (jelöletlen).

Mindegyik tojásból piskótát sütöttem, ugyanazt a receptet, ugyanazokból az anyagokból, a citrom levét is ml-re lemérve. 5 percig kevertem mindegyik tojást a cukorral és citromlével, és további 5 percig a forró vízzel. A sütési idő mindegyik piskótánál 25 perc volt (az elsőhöz igazítva). 2 ponton lehet enyhe pontatlanság a módszerben. Az egyik hogy a tojások méretét csak szemre választottam egyformára. A másik, hogy kézi erővel kevertem ki a cukros keveréket (fordulatszámban lehet némi eltérés).

  • Az első versenyző (bio) már a felütés után világosabb színű sárgáját mutatott. Ennek megfelelően hozta a várakozásokat, világosabb piskótát, nem csalódtam benne.
  • A kettes számú versenyző, Pirike tojása, nagyon narancsos színnel örvendeztetett meg, aminek hatására újra felhívtam anyukámat, hogy "biztos nem evett tápot a pipi?" - a megerősítés után folytattam a terv szerinti munkát.
  • A hármas számú versenyző alternatív tartásból, a négyes pedig ketreces tartásból származott. Ugyanúgy erős narancsszín jellemezte mindkettőt mint a házi tojást.

    A fordulat már a kikeveréskor bekövetkezett. A házi tojás narancs orgiája a tálamban a turbó fokozatú kézcsapásaim ellenére sem változott különösebben. Ellenben az utolsó két versenyző tojás színe a citromleves, cukros keverésre színváltáson ment keresztül - kivilágosodott. Már itt valószínűsítettem ki lesz a nyertes:

    Természetesen, Pirike csirkéi :-)

    Balról jobbra: "Bio" piskóta , "Házi" piskóta, "Alternatív" piskóta, "Ketreces" piskóta


    Ha házi tojást nem tudtok beszerezni, akkor ha tehetitek válasszátok a bio-t, bár tudom annak borsos az ára (60 Ft körül van pl. a Biobarlangnál, de a Corában több mint 80 Ft volt darabja), mellette szól, hogy a bio-t nem etethetik hormonkezelt tápokkal... és csendben megjegyzem, hogy a mélyalmos tojást is közel 50 Ft-ért vettem a hipermarketben.
  • 2011. március 25., péntek

    Túrókrémes torta


    Na a torta készítés az egyik aminél szeretem a robotgépet használni. Én soha nem tudtam olyan szépre kikeverni a krémet, mint a gépi erő. A tortáimnál alapvetően nem nagy was ist das amit csinálok. A piskótát a Horváth Ilona "Vizes piskóta más módon"-nal készítem, ez egy olcsóbb verzió.
    A vajas krémhez pedig készítek egy sűrű pudingot, amit a felhabosított vajjal még jól kikeverek, ha kell akkor adok még hozzá porcukrot, az ízesítéseket (túró, gesztenye massza, csokoládé stb.) - és kész is a töltelék. A vajas krémnél fontos, hogy puha legyen a vaj, különben nehéz kikeverni. Ha sok krém készült, mehet a fagyasztóba a maradék.

    Vizes piskóta:

    Hozzávalók:

    4 tojás
    20 dkg liszt
    20 dkg porcukor
    1 citrom leve
    4 ek forró víz
    1 késhegynyi szódabikarbóna

    1. A tojássárgáját 15 dkg porcukorral és a citrom levével habosra keverjük. Ezután belekeverjük egyenként a 4 ek forró vízet, amivel még pár percig keverjük.
    2. Hozzáadjuk a finomra reszelt citrom héjját is (ha nagyon-nagyon megsikáltuk a citromot, de legjobb ha bio, vagy elhagyható), beleszitáljuk a szódabikarbónával elkevert lisztet.
    3. A tojásfehérjéket egy csipet sóval elkezdjük felverni, amikor már habos, hozzáadjuk a maradék porcukrot, és kemény habbá verjük.
    4. A lisztes keverékbe két-három részletben óvatosan belekeverjük a habot.
    5. 150 °C -os sütőben kb. 30 perc alatt aranybarnára sütjük.

    Túrókrém:

    30 dkg vaj
    10 dkg cukor
    10 dkg porcukor
    25 dkg túró
    1/2 citrom leve
    4 dl tej
    3 csapott ek kukorica keményítő
    reszelt citrom héj

    1. A kukorica keményítőt kevés tejben csomómentesre elkeverjük. Közben egy nyeles lábasban feltesszük a tűzre a tejet a kristálycukorral. Ha felforrt a tej, hozzáöntjük a keményítős tejet is, és folyamatos kevergetés mellett felforraljuk. Levesszük a tűzről, folpackkal lefedjük, így nem bőrösödik meg a teteje és teljesen lehűtjük.

    2. A puha vajat a porcukorral habosra keverem, közben kanalanként hozzáadom a sűrű pudingot is. Pár percig keverem. Lassan jöhet a túró, és a citrom leve és a reszelt citrom héj is. További 3-5 percig keverem.

    Tipp:
    - Ha bio citromot vettünk, akkor a héjját is érdemes ízesítésre használni. A bio-t nem nyomják tele gombaölő szerrel, nyílván így egészségesebb...

    2011. március 20., vasárnap

    Brassói aprópecsenye (paradicsomos verzió)


    A brassóit sokan sokféleképpen ismerik, ezzel nem mondok újjat senkinek. Étteremben a legritkább esetben kérem - többnyire megbánom a dolgot, de otthon szívesen elkészítem, és persze az otthoniban sosem csalódom. Egy szakácsbarátunktól tanulták szüleim ezt az elkészítést, én pedig persze a szüleimtől... Pirospaprika nem kell bele, a paradicsomtól olyan szép piros. Az eredeti verzió szerint a hús fele marha fele sertés szűzpecsenye, de csak sertésszűzből is elkészülhet. A családom mindig hálás amikor elkészítem egy kis hétvégi ebédre. Nagyon egyszerű és igen kiadós.

    Hozzávalók:
    60 dkg sertésszűz
    6 nagy gerezd fokjhagyma
    8 ek paradicsomkonzerv (nem sűrített paradicsom) vagy 2 nagy fej paradicsom apró kockára vágva
    2 púpos ek mangalica sertésszír
    1 nagy fej vöröshagyma
    2 kg burgonya
    1 kk majoránna
    só, fekete bors

    1. A húst kb 2x2 cm-es kockákra vágom, a felhevített zsíron addig pirítom, amíg egy kicsit megpirul.
    2. Ezután beledobom az apró kockákra vágott vöröshagymát és a felaprított fokhagymát, és egy kicsit még pirítgatom vele.
    3. Hozzáadom a paradicsomot, sózom, borsozom, megszórom a majorannával és felöntöm egy kevés vízzel, hogy még párolódjon egy keveset (kb. 30 perc).
    4. Ezalatt, olajat hevítek a krumplinak, és a megpucolt, megmosott, letörölgetett burgonyát ugyanakkora kockákra vágom mint a húst. Majd világos színűre sütöm az olajban.
    5. Ha megpuhult a hús, és elpárolgott a víz alóla, akkor a sültkrumplit óvatosan hozzákeverjük a húshoz (inkább rázogatva - ne törjön össze a krumpli), és pár percet még együtt pirítjuk a tűzön, hogy összeérjen az íze.
    6. Forrón tálaljuk, nagyon jó a kovászos vagy csemege uborka hozzá.

    Tipp: - ha kipróbáljátok a fele marha/sertés húsból, akkor a marhahúst kell először pirítani, egy kicsi vízzel párolni, utána hozzáadni a sertést, mert a marhahúsnak több a főzési ideje.

    2011. március 18., péntek

    Budai kuglóf


    Van egy mániám: imádom kézzel kikeverni és kidolgozni a tésztákat. A férjem kissé bolondnak tart, hogy a robotgép legtöbbször igenis porosodik a kamrában, de van valami ami elkap amikor tojást, cukrot, vajat és főként élesztőt látok. Egész egyszerűen gyönyörűnek tartom, ahogy a fakanállal folytonos csigavonalakat rajzolgatok és közben a tészta folyamatosan változik. A kuglófot jól ki kell dolgozni, ahhoz, hogy igazán finom legyen. Ez kemény verejtékes munkát jelent, mert a tésztába levegőt kell verni a fakanállal, annyira sűrű, hogy keverni sem igazán lehet - szinte megáll benne a kanál. De nem kell megijedni, 10 perc elég is neki. A fakanállal a tészta alá kell nyúlni és felfelé emelgetve "verni" - így kerül bele a levegő, és kezd egy kicsit hólyagosodni. Nagyon vicces klaffogó hangja van a műveletnek. Gyűrűket vegyétek le, mert gyorsan lesz bőrkeményedés a tenyereteken ha nem vigyáztok. Az első robotgépem rögtön belehalt ebbe a tésztába. Én nem, és őszintén szólva nem is akarom ezt a tésztát soha máshogy, csak kézzel kidolgozni. Alig van benne cukor, de a porcukorszórással mindenki kedve szerint édesítheti. Az Ínyesmester szakácskönyvéből származik a recept. Próbáljátok ki...


    Hozzávalók:
    8 dkg vaj
    3 tojás sárgája
    2 dkg cukor
    1 dkg vaníliás cukor
    30 dkg liszt
    1 dkg élesztő
    5 dkg mazsola
    kb. 2,5 dl tej
    csipet só

    1. A vajat a cukorral és vaníliás cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a tojás sárgáját is.
    2. 1 kk cukrot 0,5 dl tejben elkeverjük, meglangyosítjuk és belemorzsoljuk az élesztőt.
    3. A lisztet a cukros vajhoz adjuk, és ha felfutott az élesztő, akkor azt is elkeverjük benne.
    4. A maradék tejet meglangyosítjuk, hozzáöntjük a tésztához, és fakanállal jól kidolgozzuk. A végén a mazsolát is elkeverjük benne.
    5. A formánkba töltjük és meleg helységben duplájára kelesztjük. (Ha nem szilikonformád van, akkor vajazd ki egy kicsit mielőtt beleöntöd a tésztát).
    6. 170 °C-os sütőben kb. 40 perc alatt barnára sütjük.


    Tipp: - Ha nem vagy biztos benne, hogy megsült, akkor sütéspróbának egy hurkapálcikát szórj a kuglófba (nyugodtan az aljáig) és ha kihúzás után van még rajta egy kis ragacs, akkor még kb. 10 percig kell sütni).
    - Ha nagyon barna a teteje, de még nem sült meg a közepe, tegyél rá lazán sütőpapírt a tetejére - így nem ég meg.

    2011. március 5., szombat

    Tepertős pogácsa


    Sok évembe telt mire sikerült kikísérleteznem egy igazán jó kis töpörtyűs pogácsát. Jónéhány receptet kipróbáltam, végül átdolgoztam a már jól bevált sajtos pogi receptemet. Számomra az igazi: szépen feljön - nem marad lapos a zsírosságtól, fincsi ropogós a teteje, és elegendően sós. Az én "igazim"-hoz nem elég a tepertő pontos mennyisége, ugyanis sajnos a tepertőkrémek nagy többsége amiket a boltban lehet kapni - tartalmaznak állagjavítókat, növényi zsiradékot, mindenféle dolgokat... Ebből adódóan, ha "megdolgozott" tepertőkrémet vásárolunk, akkor többet kell beletenni belőle, különben keményebb lesz a tészta. A tegnapi nap kihívása a sógórnőm, akinek intolerancia miatt tejtermék mentesen kell mindent készíteni, így elkészült a tökéletes verzió neki is :-) A henteseknél általában lehet kapni darált tepertőt is, de ha nem, akkor kérdezzetek rá nyugodtan letudná-e darálni... Jó falatozást!

    Hozzávalók:
    50 dkg liszt
    10 dkg vaj
    20 dkg darált tepertő
    2 tojás sárgája
    3 ek tejföl
    tej
    3 dkg élesztő
    3 tk tengeri só
    1 tk cukor
    bors
    1/2 dl fehér bor
    1 tojás a kenéshez

    1. A lisztben elmorzsoljuk a hideg vajat, elkeverjük a sóval. Csinálunk egy kis mélyedést a lisztbe.
    2. Felfuttatjuk 1 dl langyos cukros tejben az élesztőt.
    3. Beleöntjök a liszt mélyedésébe az élesztős tejet, egy kicsit összekeverjük a liszttel, és hozzáadjuk a tojás sárgáját, tejfölt, borsot, bort, majd jól összedolgozzuk, és deszkán gömböcöt gyúrunk belőle, letakarva 30 percet pihentetjük.
    4. Lisztezett deszkán vékonyra kinyújtjuk a tésztát, egyenletesen eloszlatjuk a darált tepertőt rajta.
    5. Feltkerjük a tepertős tésztát, majd félbehajtjuk, egy kicsit lenyomkodjuk laposabbra, és újabb 20 percet letakarva pihentetjük.
    6. Lisztezett deszkán újra kinyújtjuk, és hajtogatjuk (ilyenkor már egy kicsit nehezebb nyújtani). Újabb 20 perc pihentetés.
    7. Újra kinyújtjuk (most már elég nehéz nyújtani) - ujjnyi vastagságra. Késsel berácsozzuk a tetejét, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, lekenjük tojással és 200 °C-os sütőben pirosra sütjük.

    Tepertős pogácsa (tejtermék mentes verzió)

    Hozzávalók:
    50 dkg liszt
    20 dkg holland margarin
    20 dkg darált tepertő
    2 tojás sárgája
    víz vagy rizstej
    3 dkg élesztő
    3 tk tengeri só
    1 tk cukor
    bors
    1/2 dl fehér bor
    1 tojás a kenéshez

    Gyakorlatilag, ugyanúgy kell készíteni mint fent, csak a tej helyett vízben vagy rizstejben futtatjuk fel az élesztőt. A dupla margarin miatt a tészta állaga ugyanolyan lesz mint a tejföllel. Ha mégis kemény marad a tészta akkor bor, víz, vagy rizstej hozzáadása jelenti a megoldást.

    Tipp:
    - Természetesen lehet zsírral is készíteni vaj helyett.
    - A bolti adalékanyagos tepertőkrémekből 25 dkg-t számoljatok a 20 dkg helyett.

    2011. március 2., szerda

    Croûte au fromage


    Ezer éve már mikor utoljára Svájcban jártam, na jó - csak 10 éve, de az első élményem a Gruyère sajttal és a svájci vendéglőkkel nagyon megmaradtak. Vendéglátóm gondoskodott róla, hogy a lehető legjobb helyeken kóstoljam meg a fondue-t, raclette-t és croûte au fromage-t. Ez alatt nem a legdrágább helyeket kell érteni, hanem kis hegyi falvak meghitt vendéglőit. Direkt nem használom az étterem szót, mert tényleg vendégnek éreztem magam, olyan kedvesek voltak, mintha csak egy rég nem látott nagybácsinkhoz ugrottunk volna be. Ráadásul a legjobb, legfinomabb alapanyagokat használták, mert ez a mostani sajtocska amit férjem hozott Svájcból meg sem közelíti azt az ízélményt - reptéri szerzemény a lelkem. Azért fincsi volt ez is :-). A croûte au fromage gyakorlatilag egy sajtos toast, melyet sonkával is szoktak készíteni - úgy rémlik mintha láttam volna gombás verziót is. Nagyon gyors, egyszerű, laktató és nem diétás étel, de mivel még olyan hideg, borongós idő van,ilyenkor mindig felvidít - nyilván az alkoholtartalmának is köszönhetően. Mint minden "tömény" sajtos ételnél, el kell mondanom a svájciak egy igen hasznos tanácsát. Kizárólag bort, vagy pálinkát illetve meleg teát szabad fogyasztani hozzá, ellenkező esetben a sok sajt szépen gombócba áll a gyomrunkban, és rögtön átérezhetjük a Piroska és a farkas meséből, farkas koma problémáját a kövekkel a gyomrában.
    Gruyère sajtot a Corában és Auchanban mindig lehet kapni. Ára 7-8ezer Ft/kg.


    Hozzávalók (személyenként):

    2 szelet szikadt kenyér
    2-3 szelet Grûyere sajt (kb.15 dkg)
    pálinka (körte v.cseresznye)vagy fehér bor
    fokhagyma
    bors

    1. A kenyereket megpirítjuk, fokhagymával bedörzsöljük.
    2. Tűzálló tálkába rakjuk, és meglocsoljuk kevés pálinkával vagy fehérborral.
    3. A sajtot kb. 1/2 cm vastagra szeleteljük, ráfektetjük a kenyérre.
    4. 200 °C-ra előmelegített sütőben 5 perc alatt ráolvasztjuk a sajtot a pirítósra.

    Ecetes gyöngyhagymával vagy csemege uborkával nagyon finom.

    2011. március 1., kedd

    Csoki-puncs torta



    Férjem születésnapjára készült ez a tortácska. Nem egészen ilyenre terveztem...Az alsó csokis piskótát korábbról megmaradt és lefagyasztott dobos torta krémmel töltöttem(eredeti recept szerint, kakaóvajjal készült), a felső rész puncs torta, melynek rendesen elbénáztam a bevonatát. De kétszer is! Először azért, mert az egész tortát csokoládé fondanttal akartam bevonni - ez egy nyújtható csokoládé massza, mások modelling csokinak hívják, de a 1/2 kg csokiból csak az alsót tudtam bevonni (már ettől is boldo voltam). Akkor gondoltam bevonom megylével készült mignon fondanttal, amit sikerült karamellizálnom és inkább cukorka lett belőle. Maradt fél órám, így előkaptam a hűtőből a megmaradt mogyorókrémem, meleg tejszínben felolvasztottam és ráöntöttem a puncs tortára. A durvára őrölt mandulától és mogyorótól rücskös a felülete. Maradt még pár percem, gyorsan készítettem 3 rózsát a megmaradt modelling csokiból. Azért elfogyott...


    2011. február 19., szombat

    Házi mogyorókrém és gofri


    Már régóta szerettem volna egy jó kis házi mogyorókrémet készíteni mely kiváltja a boltban vásárolt Nutellát a háztartásomból.1-2 hete is épp ezen gondolkodtam, mikor is David Lebovitz blogjában felpostolva találtam a következő receptet. A legnagyobb munka az anyukáméknál termett mogyoró megpucolása volt. Megküzdöttem vele. A csoki íze volt a domináns, aki mogyorósabbat szeretne rakhat bele több mogyorót :-).
    Ebben a variációban, egy kicsit durvábbra őrült mogyoró van, de nyugodtan darálhatjátok finomabbra.
    A gofrihoz a tésztát általában már csak érzésre keverem be, gyakorlatilag palacsintatészta, de jóval több cukorral. Időnként olvasztott vajat is teszek bele, van sok variáció amit ki lehet próbálni (pl. reszelt alma, körte, dió, mogyoró stb.), én most egy kipróbált receptet teszek közzé,hogy tényleg bárki elkészíthesse. Az eredetije egy 1892-es magyar szakácskönyvől származik -Zilahy Ágnes: Valódi magyar szakácskönyv - (csak a tejet kellett kimérnem Nektek, mert az eredetiben nem adták meg pontosan a mennyiséget). Nekem egy 30 éves vaslapos gofrisütőm van, azt minden sütés előtt zsíradékkal ki kell kennem. Remekül szuperál még mindig.

    Csokis mogyorókrém (1 üveghez):

    10 dkg törökmogyoró
    2 dkg darált mandula
    2 dl tej
    3 dkg tejpor
    1,5 tk méz
    csipet só
    8,5 dkg étcsokoládé (54 %)
    7 dkg tejcsokoládé

    1. A mogyorót 180 °C-os sütőben, sütőlapon kb. 15 perc alatt megpirítjuk, ledaráljuk a mandulával.

    2. A tejben csomómentesen elkeverjük a tejport,a mézet és a csipet sót. Majd egy edényben felhevítjük a tejet.

    3.Gőz fölött felolvasztjuk a csokikat, és elkeverjük a meleg tejjel.

    4. Belekeverjük a pörkölt darált mogyórót és mandulát, habverővel jól kikeverjük, üvegbe töltjük.

    Hűtőben 1 hétig áll el.


    Gofri (családi adag):

    25 dkg liszt
    2 tojás
    4 ek porcukor
    2 ek darált mandula (elhagyható)
    1/2 kk őrölt fahéj
    csipet só
    6 dl tej

    1. A fenti hozzávalókból csomómentes palacsintatésztát keverünk.

    2. Forró gofrisütőt vajjal sütés előtt kikenve, szép világosra kisütjük az ostyákat.

    Tipp: Ha sütés után nem egymásra teszitek a lapokat, akkor ropogós marad.

    2011. február 14., hétfő

    Thomas torta


    Barátnőm kisfiának születésnapjára készült ez a 3 csokis torta. Már előre izgultam mi sül ki belőle. Wilton ételfestéket rendeltem a neten hozzá, de amikor már a sötétkéket gyúrtam a cukor fondantba egyre kellemetlenebb érzés kerített hatalmába. Nem tetszett a dolog, hogy ennyi mesterséges színezékkel traktálom a gyerekeket. Márpedig ha nekem ennyit kellett beletennem, akkor a bolti marcipánba is belemegy rendesen. Sajnos már nem volt visszaút - idő híjján nem tudtam természetes színezékek után kérdezősködni. Így csak annyit tehettem, hogy megkértem a barátnőm, ha lehet beszéljék le a lurkókat a fondant evésről. Ti tudtok nekem természetes színezékeket ajánlani? Főleg a fekete érdekelne. Egy külföldi oldalon olvastam egy kakaóról ami meglehetősen sötét színű, sajnos a nevére már nem emlékszem. A gyerkőcök persze örültek, a felnőtteknek ízlett, én mégis egy kicsit szomorú maradtam...
    Sajnos csak 1-2 képet készítettem menet közben, de segíthet ötletet adni azoknak akik megpróbálkoznak vele. A kakaós piskótát sűrű pudingkrémmel fellazított vakrémmel töltöttem, az egyik felét felolvasztott tejcsokival, a másik felét felolvasztott étcsokival.

    2011. február 10., csütörtök

    Oolong-teás bonbon


    A múlt hétvégén lelkesen kezdődő és lebiggyenő ajkakkal végződő első Macaron projectemből maradt sok-sok Oolong teás ganache-om, így férjem unszolására most felhasználtam tölteléknek. Készítettem már bonbon-t máskor is, de a fehér csokoládéval sokáig hadilábon álltam. Sokszor a sima olvasztott csoki már az olvasztáskor is csúfosan végezte, kicsapódott minden nyavalya belőle. Sajnos temperálni kell ha igazit akarunk, így aztán előkaptam egy táblázatot, meg a cukorhőmérőt és nekiláttam, lesz ami lesz. Jelentem, jó lett :-)A férjem imádta. Hölgyek! Valentin napra bátran előállhattok a pasiknak ezzel a kreálmánnyal. Temperálni kell a csokit, attól lesz fényes és roppanós. A kakaóvajat én a Keser-édesben vettem, 10 dkg kb. 600 Ft volt. A gyógyszertárban kapható kakaóvaj nem étkezési, nem megfelelő a tisztasága.








    Hozzávalók kb. 30 db-hoz:
    20 dkg fehércsokoládé
    1,5 dkg kakaóvaj

    Oolong ganache:
    1 dl habtejszín
    15 dkg fehércsokoládé
    2 tk Oolong zöldtea

    1. A csokoládét és a kakaóvajat egy tálba bele tördelem, és alacsony hőfokon melegített gőzfürdőre teszem. (Nekem kerámialapon van, a 2 fokozatot használtam). Nem kell megvárni, hogy az utolsó kis darab csoki is felolvadjon, kevergetéskor felolvad az is. Max 40 °C-ig szabad melegíteni a csokit - arra figyelni kell, hogy a hőmérőt ne nyomjuk a tál aljához, csak a csokiban legyen méréskor.
    2. Temperálás: leveszem a gőzröl és, addig keverem - néha csurgatom egy kicsit hogy hűljön - a tálban, amig 22 °C-ra lehűl. A legjobb ha 18-20 °C van a konyhában, és folyamatosan kell keverni, mozgatni a csokit. Utána 25-28 °C-ra vissza melegítve használható.
    3. Kikészítek egy nagy tálat amire ráteszek egy rácsot. A szilikonformába szinültig töltöm a csokit, spatulával lehúzom a felesleget, majd egy gyors mozdulattal fejjel lefelé ráborítom a szilikonformát, 3-4-szer a ráccsal együtt megemelem és a tálhoz ütögetem, így kifolyik a felesleges csoki, és máris szép bevonat van a forma oldalán és alján. Nem kell külön-külön kanalazgatni...Beteszem a hűtőbe dermedni.
    4. Ganache: egy edényben felmelegítem a tejszínt, beáztatom a teát. kB. 1 óra múlva átszűröm szitán, újra felmelegítem (nem forralom), félrehúzom és beledobom a fehércsokit. Ha elolvadt szép simára keverem.
    5. Ha kihűlt a ganache, és megdermedt a csoki a formában, akkor beleadagolom a tölteléket, hagyva helyet kb. 1-2 mm a "talpának". Újra be a hűtőbe 30-40 percre.
    6. A csokit újra folyós halmazállapotra hozva, lefedem a tölteléket. Berakom a hűtőbe megdermedni, majd a formákból könnyen kinyomhatjuk és mehet dobozba hűvösebb száraz helyre.